Az Eddák és más szent forrásaink listája
Szent forrásainkról
Az Ásatrúnak rengeteg eltérő és sokszor elszórt forrása van. Ugyanakkor a legjelentősebbek figyelembe véve, a következő korpuszokat hívhatjuk magabiztosan szent forrásoknak (kronológiai sorrendben, a datálás csak hozzávetőleges):
- Bronzkori kővésetek (i.e. 1500-500)
Rengetek fontos vallási koncepciónk és szimbólumunk megjelenik már a bronzkorban is, aminek a legfontosabb korpusza a többezer panelből álló, elsősorban Svédországban és elvétve Norvégiában és Dániában fennmaradt kővésetek. Ezek az illusztrációk hősi legendákat mesélnek el és az őskultuszra fókuszálnak. Ábrázolási módjuk erősen pszichedelikus és használatuk sámánisztikus szertartásokhoz is kötődött. Hasonlóan a későbbi szájhagyomány működéséhez, a véseteket időről időre, rituális keretek között újrafaragták, hozzáigazítva az adott kor történelmi változásaihoz is. Többnyire szabad ég alatt, vízközelben, fontos utak mentén lettek felfedezve.
- Vendel-kori fémművészet (i.sz. 400-800)
A fémművészet két legfontosabb, többé-kevésbé egységes korpusza a brakteáták és a guldgubberek - mindkettő több ezres számban maradt ránk. A brakteáták a késő római numizmatika művészi és teológiai átértelmezései és leginkább azért fontosak számunkra, mert az Óðinhoz és a Ragnarökhöz köthető mitológiák egy részét ábrázolják. A brakteáták egy másik csoportja animisztikus ábrázolásokként értelmezhető, illetve egy további részük valószínüleg hősöket és királyokat ábrázolnak. A guldgubberek még kevésbé megfejtett alkotások, de ezek szintén animisztikus, illetve jogi vagy legendás esetek illusztrációi. Ezek az aranylapok eredetileg nagycsarnokok falait vagy oszlopait díszítették.
- Középkori képes- és rúnakövek (i.sz. 500-1200)
Egy nagyon diverz csoportról beszélünk, de általában kétfelé lehet őket osztani: a gotlandi képes kövek csoportjába, amelyek többnyire a késő vendel-korban és a korai viking-korban jöttek létre, illetve a rúnakövek csoportjába, amelynek többsége a késő viking-kor terméke és leginkább Svédországban fedezhető fel. A gotlandi képes kövek különböző legendák és mítoszok magas szintű, dekoratív ábrázolásai és kb. félezer maradt fenn belőlük. A rúnakövek száma a tízezerhez közelít és a leggazdagabb pre-keresztény írásos forráscsoportunk. Elhunyt szeretteinkről, hősökről és legendás eseményekről számolnak be. A szövegek szerkezete, írásmódja és egyes részei egyértelműen arra mutatnak, hogy a rúnamesterek akik faragták őket misztikus szertartások kereteiben dolgoztak. Ezek a kövek is gyakran illusztrálva lettek, többségében mitikus tematikával.
- Eddikus hagyomány (i.sz. 900-1100)
Közel negyven olyan ének maradt ránk, amelyek az eddikus költészet jegyében született meg. Ezek tartalmazzák írásos formában a legfontosabb mítoszainkat és legendáinkat. Ebben a formában való létrejöttüknek datálása kérdéses, de a tartalmuk bizonyítottan régebbi eredetű, ahogy azok megjelennek a 2. és 3. kategóriában, illetve más elszórt forrásokban is. Fennmaradásukat 13-14.századi kéziratoknak köszönhetik, ezek közül a legfontosabb a Codex Regius, amely a legkorábbi és egyben a legteljesebb gyűjtés is. Fontos kézirat még a Hauksbók, Flateyjarbók, Codex Upsaliensis és a Codex Wormianus.
- Szkáldikus hagyomány (i.sz. 900-1400)
A középkori skandináv értelmiség a szkáldikus költészet nyelvén beszélt, amely egy egyedien helyi jelenség. Egy hihetetlenül bonyolult formacsoportról beszélünk, amely ‘kódolt stílusban’ (lásd: kenningek és heiti-k) született meg. Az első ismert szkáld a 9. század elején tevékenykedő Bragi Boddason avagy Bragi “az idősebbik” volt. Nagyjából félezer további szerzőről és ezer műről van tudomásunk összesen. Ez a sajátos irodalmi hagyomány a kereszténység megszilárdulásával gyengült meg, de igazán csak a reformáció hatására szűnt meg. Tematikája változó, többségében fontos legendákhoz és a szagák történeteihez köthetőek, de néha fontos mitologikus információkat is megörökítettek.
- Szaga-hagyomány (i.sz. 1100-1400)
A szagák legjobb tudásunk szerint egy olyan prózai szájhagyomány örökségei, amely a szkáldikus szájhagyományra építve és azzal párhuzamosan létezhetett. Rengetek szkáldikus versszak például csak itt maradt ránk. A szagák a középkori keresztény tudósi korszak szüleményei, ugyanakkor annyi fontos és autentikusnak ítélt információt örökítenek meg, hogy egy részüket közvetlen forrásként kezeljük. Ezek többnyire a következő alcsoportokból kerülnek ki: Konungasögur (Király szagák), Íslendingasögur (Nemzetség szagák) és Fornaldarsögur (Óészaki szagák). Noha elvétve mitikus tudás is található bennük, leginkább az óészaki vallásgyakorlat megértése érdekében fordulunk ezekhez a művekhez, amihez elengedhetetlen forrásként szolgálnak. Hasonlóan a szkáldikus hagyományhoz, a szagaírás a reformáció megérkezésével szűnt meg.
- Modernkori okkult és néphagyomány (i.sz. 1500-1900)?
A legvitatottabb korpusz-csoportba a modern-korban lejegyzett különböző, pogány-eredetűnek titulált kulturális örökségek tartoznak. Ezek hitelessége kapcsán nagyon komoly eltérések vannak teológiai szinten, erős érvekkel mind ellene, mind mellette. A mágikus és okkult forrásokba tartoznak az olyan művek, mint a Galdrabók, ami egy újkori grimoár és többnyire olyan mágikus jeleket tartalmaz, mint a “galdrastafir” vagy a kötésrúnák. A probléma ezekkel az, hogy sok esetben egyértelműen a mediterrán forrású, muszlim-keresztény okkultizmusra vissza eredeztethető elemeket tartalmaz, így valódi ‘skandináv pogány’ jellegük megkérdőjelezhető. A néphagyomány esetében a népmesék váltak fontossá pogány szemszögből, sokan úgy gondolják ugyanis, hogy kereszténység-előtti animista elképzelésekről és gyakorlatokról tanúskodnak. Ugyanakkor nagyon sok népmeséről (lásd például a Grimm-testvérek) derült már ki, hogy vagy hamisak, vagy erősen át lettek értelmezve a lejegyzők által, ami szintén az általános autentikusság problémáját veti fel.
Az Eddák
Ezek közül a legfontosabb korpusz kérdés nélkül az ún. Eddák, így minden kezdő érdeklődőnek azt ajánljuk, hogy próbálja meg először ezt beszerezni és elolvasni. Az Eddák két forráscsoport egységesítéséből jött létre: az egyik az eddikus költészetbe sorolt művek, amelyek a Codex Regius és a hozzá hasonló kéziratokban maradtak fent és úgy gondoljuk, hogy alapvetően autentikusan megőrzött mitikus tudást adnak át. A másik az ún. Próza-Edda, amit Snorri Sturluson, egy 13. századi izlandi politikus és tudós írt meg - noha ez emiatt a szó szoros értelmében nem “közvetlen” forrás, mégis annyira fontos információkat örökít ránk, hogy mégis erre a szintre lett emelve az utókor szemében. Az Eddákat a következőképpen lehet felosztani:
Edda-énekek
- Mitologikus énekek
Az Óðinhoz köthető énekek (5 db).
- Völuspá (A völva jövendölése)
- Hávamál (A magasságos beszéde)
- Vafþrúðnismál (Vafþrúðnir éneke)
- Grímnismál (Az álcás éneke)
- Baldrs Draumar (Baldur álmairól)
A Þórhoz köthető énekek (2 db)
- Hymiskviða (Hymir éneke)
- Þrymskviða (Þrym éneke)
A Vánokhoz köthető énekek (2 db)
- Skírnismál (Skírnir éneke)
- Hyndluljóð (Hyndla éneke)
Pereskedő énekek (3 db).
- Lokasenna (Loki pereskedése)
- Hárbarðsljóð (Az ősz-szakállú éneke)
- Alvíssmál (Alvís éneke)
A Heimdallhoz köthető énekek (1 db)
- Rígsþula (Ríg éneke)
- Legendás énekek
A Niflung-kör (17 db)
- Frá dauða Sinfjötla (Sinfjötli halála)
- Grípisspá (Grípir jövendölése)
- Reginsmál (Regin éneke)
- Fáfnismál (Fáfnir éneke)
- Sigrdrífumál (Sigrdrífa éneke)
- Sigurðarkviða in meiri (Töredékes Sigurð-ének)
- Guðrúnarkviða I (Guðrún első éneke)
- Sigurðarkviða hin skamma (A rövidebb Sigurð-ének)
- Helreið Brynhildar (Brünhild vonaglása Hélbe)
- Dráp Niflunga (A Niflungok pusztulása)
- Guðrúnarkviða II (Guðrún második éneke)
- Guðrúnarkviða III (Guðrún harmadik éneke)
- Oddrúnargrátr (Oddrún siralma)
- Atlakviða (Attila éneke)
- Atlamál hin groenlenzku (A grönlandi Attila-ének)
- Guðrúnarhvöt (Gudrún bujtogatása)
- Hamðismál (Hamdir éneke)
Fél-mitologikus, fél-legendás énekek (2db)
- Völundarkviða (Völund éneke)
- Gróttasöngr (Az őrölő éneke)
A Helgi-kör (3db)
- Helgakvida Hundingsbana I (Hundingölő Helgi első éneke)
- Helgakvida Hjorvardssonar (Hjörvard-fia Helgi éneke)
- Helgakvida Hundingsbana II (Hundingölő Helgi második éneke)
- Vitatott eredetű énekek
- Hrafnagaldr Óðins (Óðin holló-galðurja)
- Svipdagsmál (Svipdagr éneke)
Próza-Edda
- Prologus (Előszó)
- Gylfaginning (Gylfi Káprázata)
- Skáldskaparmál (A költészetről)
- Háttatal (Versmértékek)
Magyar Edda-fordítások
Sajnos még nem készült teljes magyar fordítás, de szerencsére az itt felsoroltak jó része már elérhető anyanyelvünkön. Mi két fordítást ajánlunk melegen: az egyik a Bernáth István-féle, amely egyben a legprofesszionálisabb is, és a Próza-Edda és az Edda-énekek egy részét tartalmazza egyben. A másik az N. Balogh Anikó és Tandori Dezső által elkészített, teljes Edda-énekek fordítás. Ezeken túl pedig még a következő Edda-fordítások jelentek meg eddig magyarul:
- Wigand János: Þrym-ének (Egyetemes Philológiai Közlöny: II.évfolyam; 1878.).
- Gábor Ignác: Edda-dalok (Kisfaludy Társaság; 1903).
- Szász Béla: A verses Edda (MTA; 1938).
- Gulyás Pál: A jósnő jövendölése (Skandináv költők antológiája – Dánok. Feröeriek. Izlandiak. Norvégok. Svédek; Kozmosz Könyvek; 1967).
- Weöres Sándor: Ríg-ének, Őrölő-ének és Völund-ének (Egybegyűjtött műfordítások II.;Magvető;1975).
- Tandori Dezső: Edda – Óészaki mitológiai és hősi énekek (Európa; 1985).
- Bernáth István: Skandináv Mitológia (Corvina; 2005).
Letöltések
Magyarul
Angolul
Németül
Eredeti nyelven