Kozmológia
A mítoszaink egy hatalmas világfaként ábrázolják az univerzumot, melynek neve Yggdrasil. Snorri így írja le a kinézetét (Bernáth István fordításában):
“Ez a kőris a legszebb és legnagyobb fa a világon. Ágai az egész világra szétterülnek és fölérnek az égen is túlra. Három gyökér tartja a fát, és ezek egymástól messze-messze elágaznak. Az egyik gyökér az Ászok alatt húzódik, a másik a déróriásoknál, ahol hajdan a Káprázó Űr tátongott. A harmadik gyökér, amely alatt Hvergelmir buzog, Niflheimig ér, és ezen rágcsál Níðhögg. Az alatt a gyökér alatt, mely a déróriások felé nyúlik, ott fakad a Mímirről elnevezett forrás, amelyből bölcsesség és szellem árad. [...] A kőrisfa harmadik gyökere az égboltig ér, és ott buzog alóla egy igen szentséges forrás, Urð forrása. Itt ülnek az istenek ítélőszéket. Naponta idelovagolnak az Ászok a Bifröstön, más néven az Ászok hídján át. [...]
Az ágai közt ül egy sas, amely igen sokat tud. A sasnak két szeme közt ül egy héja, a neve Veðurfölnir. A kőrisfán fel-alá futkos egy mókus, Fúrófog a neve, és pörlekedés szavait hordja-viszi a sas és Níðhögg között. És négy szarvas is kószál a kőrisfa ágai alatt, és rágják rügyét-lombját. A nevük: Szunnyadó, Lassú, Barnafül, Szépen-növő. Lent a Hvergelmir forrásnál pedig Níðhögg mellett még annyi rengeteg más kígyó él, hogy azokat már szóba sem lehet fogni. [...] Azt mondják, hogy az Urð forrásánál lakó Nornák minden napon megöntözik a kőrisfát a forrásból merített vízzel és a körülötte fekvő iszappal, nehogy ágai elsorvadjanak vagy megfonnyadjanak.”
A leírás még hosszan folytatódik és megannyi további metafora és szimbólum gazdagítja azt. Ezeknek természetesen mind megvannak a maguk sokrétű jelentései és értelmezésüket több szempontból is meg lehetne közelíteni. Ami azonban egyértelmű, hogy a fa mint központi szimbólum egy beszédes jelkép: az óészaki világban a legtöbb használati tárgy, épület, de - legalábbis a mítoszok szerint - eredetileg még maguk az emberek is fából lettek létrehozva; egy olyan állandóan megújuló, organikus forrás ez, amely a valóság anyagát adja. Másrészt azt se feledjük el, hogy - ahogy arra Mircea Eliade is rámutatott - megannyi vallásban jelenik meg a fa mint axis mundi: az univerzum közepe, a pólus, a szent és a profán világ között elhelyezkedő létra. Igaz ez az Ásatrúra is, amit kultikus helyek és párhuzamos mítoszok leírásai is bizonyítanak.
Ahogy az az idézetből is kiválik, az Yggdrasil állandóan növekszik, de állandóan fogyaszkodik is. Azaz az univerzum szövetének lényegi része a halál és az élet ciklikus tánca. Vallásunk szerint egy olyan világban élünk, ahol semmi se állandó, semmi se örök, még maguk az istenek se: minden változik, halad előre, elhal vagy megszületik. Nem létezik egy transzcendens “világon túli világ”, ahol minden tökéletes, állandó és mozdulatlan; csakis a mindent körbeölelő Természet létezik, és az ő mozgásának engedelmeskedik mindenki. Ennek megfelelően pedig az idő is ciklikus: ahogy a körülöttünk lévő természet minden évben megszületik (tavasz-nyár), majd meghal (ősz-tél), úgy az univerzumot is teremtések és armageddonok váltakozása jellemzi. A mi ciklusunk a Ragnarökkel fog véget érni:
“Először is Hármastél köszönt a világra. Záporozni fog a hó minden égtáj felől, kemény fagyok jönnek és viharos szelek. Kihuny a Nap melege. Három tél követi egymást nyarak nélkül, de még ezek előtt három évig zord háborúság fog dühöngeni a világban. Testvérek ölik le egymást merő kapzsiságból, és nem kíméli egymás életét sem az apa, sem a fiú a nemzetség törvényei szerint. [...] És megtörténik a legnagyobb esemény, az emberek szörnyű nagy kárára: a farkas lenyeli a Napot. A másik farkas meg elorozza a Holdat, ami úgyszintén nagy bajt okoz, mert a csillagok is eltűnnek az égről. De történik még más is: az egész föld és a hegyek akkorát fognak rengeni, hogy a fák gyökerestől kidőlnek a földből, a hegyek leomlanak, és minden béklyó meg kötelék szétpattan és elvásik. [...]
Majd a Múspel-fiak a Vígríð nevezetű mezőségre lovagolnak, ahová azután Fenrir farkas és a Világkígyó is megérkezik. Addigra odaér Loki is, Hél minden lényének kíséretében, meg Hrym, és ővele az összes déróriás. A Múspel-fiak csapata merő csillogásban külön csoportosul. Vígríð mezeje minden irányban száz mérföld széles. [...] Miközben ezek történnek, feáll Heimdall, és hatalmasat fúj a Böhömkürtbe, mire az istenek fölébrednek és tanácsba gyűlnek. Óðin ezután ellovagol Mímir forrásához, és kikéri Mímir tanácsát maga és csapata számára. A kőris Yggdrasil megreszket, és égen-földön mindenkibe félelem költözik. Az Ászok és a Valhöll hősei fölfegyverkeznek és a csatatérre vonulnak. [...] Végül Surt tűzzel borítja el a világot, és minden a lángok martaléka lesz.”
De a halál nem tart örökké - az előző hamvaiból egy új valóság emelkedik ki, ahol az ifjabb generációs istenei építik újjá a világot, ahogy Baldur és Höðr is feltámad a halálból és az emberi fajból is megmenekül egy fiatal pár, hogy újra benépesítse Miðgarðot. Az univerzum tehát sose pusztul el örökre, hanem mindig új élet kél a halálból. Ez nem meglepő, hiszen az Ásatrú egy animista vallás, ami már az Yggdrasil leírásából is kitetszik. És noha nem hiszünk egy tökéletes, transzcendens más-világban, akkor se vagyunk materialisták: a Természet él és megszámlálhatatlan spirituális erő lakozik benne, amelyek néha entitások formájában is megtestesülnek. A forrásaink sokféle néven említik ezeket a természetszellemeket (álfok, landvættir, huldufólk, trollok, stb.)) és megannyi színes és tanulságos mítoszt és hiedelmet kötnek hozzájuk.
Abba a csapdába azonban ne essünk, hogy azt hisszük, hogy ezek a nevek a tudományos kategorizáció szigorúságán
mozognának. Ehelyett mind a fennmaradt szövegek, mind az ornamentikai ábrázolások azt mutatják, hogy a különböző "mitikus fajok" definíciói flexibilisek voltak, sőt, gyakran akár egymásnak is meg lettek feleltetve. Egy troll, lehet egyben jötun is, de olyan is történt már, hogy egy dvergar-t (amit általában 'törpként' fordítanak le) hívtak Þursar-nak (amit általában 'óriásként' fordítanak le). Leírásuk igazán a későbbi néphagyomány történetében vált állandóvá és ezt egyértelműen - még ha nem is tudatos - keresztény hatásnak tudhatjuk be. Az animista gondolkozás ezzel szemben nem akarja eltárgyiasítani a természetszellemeket túlzott kategorizációval, se letagadni, hogy személyiséggel rendelkező szent misztériumként tárulnak fel előttünk. A világ azért változik állandóan, mert ezek a szent ágensek mozgatják azt. Mi pedig hisszük, hogy megérdemlik a tiszteletteljes bánásmódot, épp ezért éber szívvel próbáljuk meg a világot járni, hogy felismerjük őket. Igyekezetünket (felajánlások, környezetvédelem, tisztaság és rend szeretés, stb.) ők is gyakran meghálálják, segítve minket életünkben.
mozognának. Ehelyett mind a fennmaradt szövegek, mind az ornamentikai ábrázolások azt mutatják, hogy a különböző "mitikus fajok" definíciói flexibilisek voltak, sőt, gyakran akár egymásnak is meg lettek feleltetve. Egy troll, lehet egyben jötun is, de olyan is történt már, hogy egy dvergar-t (amit általában 'törpként' fordítanak le) hívtak Þursar-nak (amit általában 'óriásként' fordítanak le). Leírásuk igazán a későbbi néphagyomány történetében vált állandóvá és ezt egyértelműen - még ha nem is tudatos - keresztény hatásnak tudhatjuk be. Az animista gondolkozás ezzel szemben nem akarja eltárgyiasítani a természetszellemeket túlzott kategorizációval, se letagadni, hogy személyiséggel rendelkező szent misztériumként tárulnak fel előttünk. A világ azért változik állandóan, mert ezek a szent ágensek mozgatják azt. Mi pedig hisszük, hogy megérdemlik a tiszteletteljes bánásmódot, épp ezért éber szívvel próbáljuk meg a világot járni, hogy felismerjük őket. Igyekezetünket (felajánlások, környezetvédelem, tisztaság és rend szeretés, stb.) ők is gyakran meghálálják, segítve minket életünkben.A források szerint ezek az entitások kilenc dimenzióban élnek, amelyek mind a Világfán helyezkednek el:
- Miðgarð: az általunk (is) ismert és belakott világ, amit egy hatalmas fal és az istenek védenek a betolakodóktól.
- Ásgarð: az Ász istenek otthona, amit a Bifröst (Szivárványhíd) köt össze az emberi világgal.
- Vanaheimr: a Ván istenek otthona, többet nem is tudunk róla.
- Álfheimr: az álfok otthona, akik majdnem az istenek szintjén lévő, tündérszép természetszellemek.
- Svartálfheimr: a sötét álfok és a dvergar (általában 'törpékre' fordítják) otthona, amely két csoport feltehetőleg egy és ugyanaz. Fénytelen földalatti környezetet képzeljünk magunk elé.
- Jötunheim: a jötnar (‘felfaló, elnyelő’; általában 'óriásokra' fordítják) otthona és lényegileg minden olyan földrészt magába foglal, amely az ismert világon túl van.
- Niflheim: a jég és fagy ősi, ködös világa, ahol ugyancsak a jötnar él.
- Múspell(sheimr): az eldjötnar (általában 'tűzóriásokra' fordítják) otthona, a lángok és a forróság ősi, ragyogó világa. Ide senki se teszi be a lábát.
- Hél(heim): az alvilág, ami Niflheim-en belül helyezkedik el. Ez az egyik legfontosabb túlvilági helyszín.
Ezek a dimenziók nem egymástól elkülönülve léteznek, hanem bizonyos értelemben mind elérhetők az emberi világból, Miðgarð-ból, ha az egyén kinyitja belső, spirituális szemét. Ezért se véletlen, hogy a óészaki pogányságban a szertartások oly gyakran kint, a természetben történnek: az álfokkal összefuthatunk bármely sűrű erdőben, Niðavellir-be eljuthatunk egy barlangon keresztül is, a jötun-ök hangját pedig hallhatjuk egetrengető viharok idején. A világ tehát tele van felfedezetlen titkokkal, rejtett zugokkal, ahol az ismeretlen feltárul és ahol mi is fellelhetjük az igazi kincset. Ez a kincs persze nem materiális, hanem spirituális: a másság (The Other) felfedezése újra és újra tudást tár elénk. Jól tudja ezt maga a Mindenek Atyja, Óðin, sőt méltán híres fia, Þór is, a világjáró istenek; és jól tudták ezt az Ásatrú követői is az idők kezdete óta. Nem csoda hát, hogy a hajó az egyik legősibb, folytonos szimbóluma vallásunknak - ideje hát, hogy mi is elkezdjük egzisztenciális kalandozásunkat!
